Miss Hajdú-Bihar 2015A 2014-es nyár egyik legklasszabb eseménye az Up! Manegement által szervezett Nana Miss Hajdú Bihar 2014-volt. Ezen a szépségversenyen már stúdiónk is teljes szerepet vállalt, hiszen mi biztosítottuk, hogy a lányokról a lehető legjobb fotók készüljenek mind a portréik mind a teljes alakos fotók egyaránt. Egy nagyon szuper napot töltöttünk a 12 döntőbe jutott lánnyal a Silver Majorban, ahol már korán reggel elkezdődtek az előkészületek. Sminkelés, haj készítés, a fotós helyszínek beállítása (ugye két külön helyszín volt). A lányok közben film forgatáson is részt vettek valamint a Silver Major attrakcióit is igénybe vették, mint pl. a kötélpálya, amelyen igen élvezetes volt lecsúszni. Az este végén pedig egy medencés party-n is részt vettünk a többi szervezővel. Egy nagyon kemény hét után következett a döntő melyet Debrecen főterén nézhetett végig a megjelent közönség. A káprázatos műsor alatt már elkezdődött a zsűrizés, elmondhatjuk nem volt könnyű dolgunk, nehéz volt a döntés, de végül csak megszületett. A győztes kinek a fejére korona kerülhetett Váradi Anna -lett, két udvarhölgye pediglen Örvendi Cintia és Görög Fruzsina lett. Elmondhatjuk, hogy a MissHB nem csak egy szépségverseny hanem egy óriási élmény mindenkinek legyen az a stáb tagja vagy a bejutott lányok. Tavaly is igen sok program volt melyet idén még változatosabbra és élménydúsabbra szerveznek a lányok, Pálfalvi Petra és Barbi akiknek köszönhető az egész szépségkirálynő választás. Ha részese szeretnél lenni ennek az óriási felejthetetlen élménynek akkor jelentkezz! Én azt tudom mondani megéri! És hogy mi vár rád? Olvass tovább és megtudod! Addig is leírnánk Neked, hogy mi vár rád, ha bejutsz a középdöntőbe:
A következő alversenyeinkre kell készülnöd:
Ezekről a castingon minden infót megkapsz. Az alversenyek, Aug. 1-ig megrendezésre kerülnek.
Itt bemutatkoznak munkatársaink s felkészítünk a Július 3-4.-i fotózásra, forgatásokra! Kapsz egy általános képzést, hogy hogyan mozogj és beszélj a kamerák előtt.
Ha ez még nem lenne elég akkor mondok még egy nagyon szuper dolgot. Idén a MissHB győztes hölgye egyben Miss Supranational Hungary is , tehát a Miss Hajdú- Bihar királynője képviseli hazánkat a Miss Supranational világversenyen , Lengyelországban, ahol több mint 70 nemzet hölgye versenyez. És ez még csak a kezdet, sok minden más is vár még rád, úgyhogy én azt mondom: Jelentkezz bátran! Olvass tovább és meg tudod, hogy hogyan is tudsz jelentkezni. Szeretettel várjuk jelentkezésedet a [email protected] email címre! A 2 fényképet (egész alakos és portré, selfie), pár soros bemutatkozást, Facebook oldal linkjét tartalmazó jelentkezéseket a [email protected] email címre várjuk JÚNIUS 30-ig. Ha van kedved és lehetőséged, akkor készíthetsz egy rövid videós bemutatkozást is! Akkor jelentkezz ha
Majd szeretettel várunk Július 1.-én, 16.00-tól a castingon, ahol a középdöntős mezőny kiválasztásra kerül. Debrecen, Kölcsey Központ, Bálterem. Kérünk szépen, hogy a castingra hétköznapi viseletben, hétköznapi sminkben, hajban érkezz. Hozz magaddal:
Nanna MissHB 2014 fotózás résztvevői:
Fotó: Tri Lite Fotóstúdió, Porció Norbert Haj: Head Office Professional Hairdressing Smink: Kis Petronella Helyszín: Silver Major**** Hajdúszoboszló Bikini: Calzedonia Ékszer: Mondy-Ékszer
0 Comments
Leave a Reply. |
TRI LITE
a profi debreceni fotóstúdió! |